Vállalati munkakörök

Egy kivételes vállalat működtetéséhez kivételes emberekre van szükség.

Apple-alkalmazottak gyülekeznek egy megbeszélésre, miközben az egyik munkatársuk MacBookjának képernyőjét nézik.

Ha egy állandóan mozgásban lévő vállalatnál dolgozol, te is felveszed a ritmust. Egy globális vállalatra leselkedő kihívások leküzdésében a te segítségedre is szükségünk van, hogy új módszereket fejlesszünk ki a vállalat támogatására és a pénzügyi elszámoltathatóságra befektetőink irányában. Az Apple-nél ez azt is jelenti, hogy vezető helyzetünket kihasználva szociálisan felelős vállalati polgárként befolyásoljuk a világ helyzetét.

Melody segít az előrelépésben. Melody
Melody, az Apple biztonsági csapatának tagja a kollégáival

Melody véleménye szerint az Apple legjobb ügyfélszolgálatát az ő biztonsági csapata nyújtja. A cupertinoi Apple Park ügyfélszolgálati és biztonsági felügyelőjeként tagja az Apple-alkalmazottak biztonságáért felelős csapatnak, ugyanakkor szívesen segít az eligazodásban, és a létesítményhez kötődő egyéb feladatokkal is foglalkozik. Pozíciója lehetővé teszi, hogy szívélyesen üdvözölje az új látogatókat, a régi motorosokkal pedig szoros kapcsolatot alakíthasson ki. Miután szakértőből felügyelővé léptették elő, Melody most a csapata többi tagját mentorálja. „Szeretném, ha a csapatom tagjai tudnák, hogy itt nyitva áll az út a fejlődéshez. Örömmel segítek nekik eljutni oda, ahol én is tartok, mert az a célom, hogy a csapatom sikeres legyen.”

Találd meg a csapatod, és legyél a történet részese.

Informatikai rendszerek és technológiák

Hogyan képes több mint 130 000 alkalmazott kapcsolatot tartani egymással, a beszállítókkal és milliárdnál is több ügyféllel világszerte? Úgy, hogy az Apple idegközpontjára – az informatikai rendszerek és technológiák csapatára (IS&T) – támaszkodnak. Vagy éppen rád, hiszen az általad is tervezett és felügyelt masszív rendszereken futnak az Apple szolgáltatásai – például az Apple Pay és az Apple weboldala –, illetve a gyártási, a logisztikai és a kiskereskedelmi folyamatok, továbbá a vállalat létesítményeit is ez a rendszer köti össze. Az IS&T az adatközpontok kiépítésével és felügyeletével is foglalkozik. A csapat a webalkalmazás-fejlesztés, a háttérrendszer-fejlesztés, a mobilszoftver-fejlesztés, az adattudomány és alkalmazott gépi tanulás, a szoftverminőség-tervezés, a biztonságtervezés, a hálózattervezés, a tartalomszolgáltatás, az adatközpont-üzemeltetés, valamint az SAP- és Oracle-csomagtámogatás területén tevékenykedik.

Az informatikai rendszerekkel és technológiákkal kapcsolatos aktuális munkakörök megtekintése

Pénzügy

Ahogy termékeink az ügyfelek számára, úgy ez a csapat az Apple és részvényesei számára teremt értéket: másokkal társulva hatékonyabb befektetési és kockázatkezelési stratégiákat alakít ki az Apple bevételeinek és hasznának növekedése érdekében. A csapat a pénzügyi tervezés, az előrejelzés és elemzés, az adózás, a tartalékok, a belső ellenőrzés, a fúziók és felvásárlások, valamint a könyvelés területén tevékenykedik.

Az aktuális pénzügyi munkakörök megtekintése

Jogügy

Egész kategóriákat és iparágakat megteremtő és újrateremtő vállalatként az Apple egyedi és gyakran járatlan jogi területekre küldi ezt a csapatot. Ők látják el a termékek és a vállalat globális jogi támogatását, biztosítva az Apple magas etikai és vállalati követelményeinek való megfelelést, valamint a vállalat szellemi tulajdonának védelmét. A csapat a vállalati jog, a jogi asszisztencia, a jogi tevékenységek, a projektmenedzsment és az adminisztráció területén tevékenykedik.

Az aktuális jogi munkakörök megtekintése

Személyügy

A csapat tagjaként a vállalat legfontosabb erőforrását ismerheted meg és fejlesztheted – a munkavállalókat. Együtt kutatunk a világban olyan tökéletességre törekvő, idealista és találékony tehetségek után, akikkel felépíthetjük munkaközösségünket. Erőfeszítéseinkkel mindeközben úgy marad az Apple a leginnovatívabb vállalat, hogy törekszünk a lehető legsokfélébbek lenni – nyitottak mindenki számára, háttértől és világlátástól függetlenül. És ez csak a kezdet, mivel az Apple munkavállalóit pályafutásuk során a személyügyi csapat folyamatosan segíti a szakmai fejlődés, a munka és az élet egyéb területein. A csapat a tehetségkutatás, a tehetséggondozás és -fejlesztés, a társadalmi integráció és sokféleség, a juttatások és a javadalmazás területén tevékenykedik.

Az aktuális személyügyi munkakörök megtekintése

Oktatás és fejlesztés

Oktatási és fejlesztési programjaink annyira egyediek, amennyire az az Apple-től elvárható. A csapat olyan tananyagok létrehozásával, kidolgozásával és biztosításával foglalkozik, amelyeket az Apple és – egyes esetekben – külső partnerek is széles körben használnak. Néhány csapattag feladata bemutatni, hogy az Apple vállalati és vezetői kultúrája, illetve értékei miért különlegesek. Mások a technikai tudás legfontosabb területeit határozzák meg és fejlesztik. Csatlakozz hozzánk, és segíts nekünk egy szemléletformáló, tartalmas és inspiráló tanulási élmény megteremtésében. A csapat a szakmai képzés, a szervezeti fejlesztés, a műszaki képzés, az értékesítési képzés, a tartalomfejlesztés és a tanuláselemzés területén tevékenykedik.

Az aktuális oktatási és fejlesztési munkakörök megtekintése

Globális biztonság

A csapat az Apple legértékesebb erőforrásai, az emberek és a szellemi tulajdon biztonságáról gondoskodik. A világ egyik legjobban szem előtt lévő vállalataként az Apple igen széles körű és egyedi biztonsági igényekkel rendelkezik, így ez a csapat a legkülönfélébb biztonsági megoldásokat dolgozza ki a létesítmények fizikai védelmétől a beszállítói lánc védelméig. A csapat a biztonsági szolgáltatások, az üzemeltetés, a vizsgálat, a jogi szolgáltatások, az elemzés, a projektmenedzsment és a programmenedzsment területén tevékenykedik.

Az aktuális globális biztonsági munkakörök megtekintése
Sheena a Beats iroda mellett Los Angelesben

Sheenának minden nap a siker lehetőségét rejti.

Hogyan határoznád meg a munkakörödet?

Hivatalosan, az Apple ingatlankezeléssel és -fejlesztéssel foglalkozó csapatának tagjaként a Beats campus üzemeltetését koordinálom itt, Los Angelesben. De igazából azt szeretem, hogy a munkám nap mint nap változik. Az utazások foglalásától a Globális biztonsági csapattal való együttműködésig mindig van valami új és izgalmas teendőm.

Milyen dolgok vannak kihatással a munkádra?

A szenvedélyem a fitnesz – azon belül is a versenyszerű testépítés. Miután több versenyt is megnyertem, a kollégáknak is feltűnt a fejlődés, és megkérdezték, hogy segítenék-e nekik egy sportos életmód kialakításában. Örömmel osztom meg velük a tudásom, és támogatom őket az egészséges életmódhoz fűződő céljaik elérésében. Hiszek abban, hogy ha az ember jól érzi magát belül, akkor mindenki számára pozitívabb munkakörnyezetet teremt.

Mennyiben különbözik ez a munkakör a korábbiaktól?

Abban a szerencsében volt részem, hogy az elsők közt csatlakozhattam a Beats irodához 2011-ben, és hatalmas öröm számomra, hogy valamilyen módon én is hozzájárultam az irodai légkör kialakításához. Megtiszteltetés egy olyan vállalatnál dolgozni, amely egyesíti a technológia és a szórakoztatás világát.

Az Apple vállalati munkaköreiben neked is lehetőséged van kialakítani azt a légkört, amelyben minden munkavállalónk kiteljesedhet.

Információbiztonság

Legyél te is az Apple rendszereinek, infrastruktúrájának és adatainak védelmét ellátó szakemberek egyike. A csapat tagjai figyelik és észlelik a biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos eseményeket, vezetik a rendszer- és alkalmazás-életciklussal kapcsolatos fejlesztéseket, valamint kezelik a támogatással, a szabályzatokkal és a képzéssel kapcsolatos ügyeket. A csapat a fenyegetések elhárítása, a biztonsági értékelés, a biztonsági rések kezelése, a biztonsági képzés, a digitális nyombiztosítás és a beszállítói biztonság területén tevékenykedik.

Az aktuális információbiztonsági munkakörök megtekintése

Környezeti és szociális kezdeményezések

Szociális és környezeti értékeink tekintetében ugyanolyan innovatívak vagyunk, mint termékeinkében. A csapat tagjaként olyan kezdeményezéseket indíthatsz és vihetsz végig, amelyek demonstrálják azon elkötelezettségünket, hogy a világot jobb állapotban adjuk tovább utódainknak. A csapat a környezet, a társadalmi integráció és sokféleség, a kisegítő lehetőségek, az adatvédelem, az oktatás, a beszállítói felelősségvállalás és a munkavédelem területén tevékenykedik.

A környezeti és szociális kezdeményezésekkel kapcsolatos aktuális munkakörök megtekintése

Politikai és kormányzati ügyek

Légy az Apple nagykövete a kormányzatoknál az egész világon. Segíts formába önteni és irányítani az Apple számos új kezdeményezését, miközben szem előtt tartod ügyfeleink és alkalmazottaink érdekeit. A politikai és ipari döntéshozókkal kialakított kapcsolatok révén ez a csapat olyan stratégiákat dolgoz ki, amelyek mentén az Apple még több terméket szállíthat, üzletet nyithat és munkahelyet teremthet világszerte több száz helyszínen. A csapat az adatvédelem és biztonság, az oktatás, az emberi jogok, a környezet, a munkahelyteremtés és az adóreform területén tevékenykedik.

A politikai és kormányzati ügyekkel kapcsolatos aktuális munkakörök megtekintése

Ingatlankezelés és -fejlesztés

Folyamatos fejlődésünk folyamatos munkával látja el ezt a csapatot. Ők kutatják fel, fejlesztik és kezelik azokat az ingatlanokat, amelyek ugyanazt az egyszerűséget és szépséget tükrözik, mint termékeink. A csapat némely tagja a világot járja és a legjobb minőségű anyagokat keresi, amelyekkel a terek üzletekké, vállalati irodákká és különálló termékfejlesztői központokká alakíthatók. Mások arról gondoskodnak, hogy ezek a munkahelyek gond nélkül üzemeljenek, és így mindenki arra koncentrálhasson, amiben a legjobb. A csapat az ingatlankezelés, az építkezés, a létesítmények, a karbantartás, a tértervezés, a globális energia, a munkábajárási szolgáltatások és a környezet, egészség és biztonság területén tevékenykedik.

Az aktuális ingatlankezelési és -fejlesztési munkakörök megtekintése

Étkeztetés és vendéglátás

Ez a csapat az Apple tökéletességre törekvését valósítja meg a vendéglátás terén. Kiváló minőségű, felelősen válogatott alapanyagokból gazdag képzelőerővel elkészített ételeket szolgálnak fel egy folyamatosan változó, a világ konyháit tükröző étlapról. A csapat tagjaként a Caffè Macs kávézók vagy irodai kávézóink valamelyikében dolgozhatsz. A csapat a konyhafőnök-menedzsment, a helyetteskonyhafőnök-menedzsment, az ételkészítés, a konyhai előkészítés, a vendégtér-menedzsment, a felügyeletmenedzsment, a kávépincér-szolgálat, a pénztárszolgálat, a projektmenedzsment és a speciális csapatok területén tevékenykedik.

Az aktuális étkeztetési és vendéglátási munkakörök megtekintése

Adminisztráció

Ez a csapat gondoskodik arról, hogy mindenki szervezetten és a munkájára koncentrálva dolgozhasson a gyors tempójú környezetünkben. A felső vezetők asszisztenseként vagy az érkező Apple-alkalmazottakat és vendégeket fogadó és útba igazító recepciósként, vagy egy adott csapat koordinátoraként állhatsz munkába. A csapat a recepció, a vezetői asszisztencia, az adminisztratív asszisztencia, a munkaerőfelvételi koordináció és a projektkoordináció területén tevékenykedik.

Az aktuális adminisztratív munkakörök megtekintése