I belong@Apple

Az emberek több mint 35 éve formálnak közösségeket a Diversity Network Association keretein belül.

Fénykép az alkalmazottak egy nagy, vidám csoportjáról az Apple egyik kampusza előtt.
  • Az Apple-nél minden az emberi sokszínűség tiszteletére épül. Ez teszi termékeinket mindenki által hozzáférhetővé, üzleteinket vonzóbbá, és ettől érezhetik alkalmazottaink úgy, hogy egy közösséghez tartoznak. DNA-közösségeink testesítik meg leginkább ezt az eszmét – természetes kiterjesztései az elfogadásra és sokszínűségre épülő értékrendünknek. Egy összetartozásra épülő kultúra megteremtésével segíthetnek abban, hogy tagjaik támogatásban és bátorításban részesüljenek, valamint kapcsolatokat építsenek ki a vállalatnál bejárt karrierútjuk során.
  • Minden DNA-közösséget alkalmazottakból álló tagok vezetnek, így biztosítva, hogy hű maradjon az eredeti elképzelésekhez. A DNA-k a Közösségi tanácsadók erre a célra létrehozott csoportjának támogatását is élvezik, akik útmutatást és erőforrásokat nyújtanak a stratégia kialakításához, az események levezényléséhez és a vezetőséggel, illetve az Apple tágabb értelemben vett közösségével való kapcsolatépítéshez. 
  • Sokan egynél több közösséggel is tudnak azonosulni, vagy támogatóként szeretnének más nézőpontokat is megismerni. Akárhogy is legyen, a DNA-ink mindenki előtt nyitva állnak – és bármelyik DNA-hoz lehet csatlakozni. Vagy akár mindegyik DNA-hoz.

Egy közösséggel a hátunk mögött sokkal többre vagyunk képesek.

A DNA-knak köszönhetően az emberek sokkal többet érnek el, mint valaha – és boldogan megosztják a tapasztalataikat.

Közösség

Egy közösségre rátalálni olyan, mint saját magunkra találni.

Az év során bárki elmélyítheti a kapcsolatait a számos DNA-eseményen, például akár az örökségek megőrzését célzó ünnepségeken is. Támogatást nyújthatunk egymásnak, olyan ügyekkel foglalkozhatunk, amelyek igazán számítanak, és otthon érezhetjük magunkat.

Portrékép iLianről, ahogy magabiztos mosollyal az olvasóra néz.

„A DNA-hoz tartozás legjelentőségteljesebb része megtalálni a közösségben rejlő erőt.”

iLian, Familia@Apple és Women@Apple
Portrékép Jayről, aki őszintén és magabiztosan az olvasóra néz.

„A kihívást jelentő problémákat olyan emberekkel szeretjük megoldani, akik valóban megértenek bennünket – mint a saját közösségünk.”

Jay, AsianPacific@Apple
Portrékép Georgianáról, ahogy nagy mosollyal elnéz a kamera mellett.

„Amikor az emberek meglátják ezt a nagy juneteenth-ünnepséget, azonnal elámulnak. ”

Georgiana, Black@Apple

Hatás

A közösségeknek is szükségük van innovációra.

DNA-tagként mindenki segíthet alakítani az Apple kultúráját és az alkalmazottak által megtapasztalt élményeket, valamint hatással lehet a termékeinkre és a szolgáltatásainkra. Ez remek módja az egyedi látásmód és élmények megosztásának a tágabb értelemben vett Apple-közösséggel, beleértve a vezetőséget is.

Portrékép Frankről, ahogy nagy mosollyal az olvasóra néz.

„Több emberrel ismertettük meg az őslakos kultúrákat és alkotókat, mint valaha.”

Frank, Indigenous@Apple
Portrékép Tetsuról, ahogy nagy mosollyal az olvasóra néz.

„Bővíteni szeretnénk a tevékenységeinket, hogy valami maradandót alkossunk.”

Tetsu, Accessibility@Apple

Karrier

Az emberek együtt még többre képesek.

Az Apple-nél betöltött munkakörtől függetlenül a DNA-kon keresztül bárki további fejlődési lehetőségekre és vezetői szerepre tehet szert. A kapcsolatépítésnek, a mentorálásnak és a tanulási lehetőségeknek köszönhetően szakmai fejlődésre is lehetőség nyílik. A befogadó szellemiségű konferenciákon és karriereseményeken kiépített kapcsolatok révén tovább bővíthető a tagok száma.

Portrékép Biancáról, ahogy nagy mosollyal az olvasóra néz.

„A mérnöki területen kívülről kaptam lehetőséget arra, hogy mérnöki vezetőként továbbfejlődjek.”

Bianca, Women@Apple
Portrékép Shirleenáról, ahogy nagy mosollyal az olvasóra néz.

„A DNA-mentorom szerint ezt kell csinálnom – ez hozza ki belőlem a legjobbat.”

Shirleena, Black@Apple

Önkéntesség

Az itteni közösségek más közösségeket is támogatnak a világ minden pontján.

Az Apple berkeiben működő DNA-kon keresztül több lehetőség nyílik az Apple-ön kívüli közösségek fejlesztésére is. Helyben vagy a világ egy másik pontján is részt vehetsz olyan önkéntes tevékenységekben, amelyek számodra éppen olyan jelentőségteljesek, mint a nélkülözők számára.

Portrékép Matthew-ról, ahogy őszinte félmosollyal az olvasóra néz.

„Az egész tényleg csak a kedvességről szól két ember között.”

Matthew, Pride@Apple
Portrékép Belqise-ről, ahogy nagy mosollyal elnéz a kamera mellett.

„500 doboznyi ételt állítottunk össze, amelynek köszönhetően több ezren laktak jól. Csodálatos volt.”

Belqise, Beacon@Apple